Díjugratás

A díjugratás viszonylag újkeletű a lovassportok között. Az ugratás fontos szerepet töltött be a lovasság gyakorlataiban, és a lovas vadászatokon is, a tereptárgyak leküzdése miatt. Az első hivatalos díjugrató versenyt Dublinban tartották 1864-ben, de a díjugratás csak 1912-ben vált olimpiai sportággá. A portág alapjait Frederico Caprilli fektette le (1868-1907). z olasz lovas szakember kifejlesztett egy új ülésmódot, amelyben a lovas ugráskor együtt mozog a lóval. Ezt előrehozott ülésnek nevezik.

A legtöbb ló a természetben vagy szabadon futás közben boldogan ugrik, és alapvetően jó ugrók is. Viszont az ugrás bonyolultabbá válik, amikor lovas ül a hátukon, mert a plusz súllyal is számolniuk kell az egyensúly megtartásakor. Ezért a lónak és lovasnak csapatként kell együtt dolgoznia. A lovasnak arra kell törekednie, hogy a súlyával minél kevésbé akadályozza a lovat. Emellett jól kell felmérnie az akadály előtti távolságot, hogy a megfelelő módon irányítsa oda a lovat. Néhány lovasnak ez jobban megy, mint másoknak, és néhány ló pontosabban érzi az elugrás pillanatát, mint a többi. A természetes ugróképesség sok ugrógyakorlattal fejleszthető.